Vívó sportegyesület

Sporttá szelídült harc:

ez a vívás.

Kövess Minket!

vívás verseny

A vívásról:

A vívás az egyik leggyorsabb atletikus küzdelem, amelynek érdekessége, hogy nem a test küzd a test ellen,hanem a fegyver a fegyver ellen. Persze a cél, hogy a fegyverrel a másik testén találatot érjünk el. A vívóteremben ehhez egy 14 m hosszú és 1,8-2 m széles terület, a pást áll rendelkezésre. A vívás hagyományosan lovagias sport is, éppen ezért az etikettnek mind a mai napig fontos szerepe van a mérkőzéseknél. Minden asszó megkezdése előtt a vívók fölemelt fegyverrel tisztelegnek az ellenfélnek, a bírónak és a közönségnek. Az asszó befejeztével fegyvertelen kézzel való kézfogással köszönik meg egymásnak a küzdelmet. Mind a tisztelgés, mind pedig az asszó végén a kézfogás elmulasztása súlyos fegyelmi vétségnek számít, mely a versenyből való kizárást vonja maga után.

Irány a HOBBI és VERSENY vívás! Vegyél részt ennek a szép sportnak az elsajátításában akár gyerekként, mint leendő olimpikon, vagy mint kamasz, akit nem vesznek be a versenyszférájú egyesületek, vagy mint felnőtt, aki a munka után levezeti a napját… Már 10 perc alatt olyan adrenalin szintet érhetsz el, hogy elfelejted minden gondod-bajod… ha van 🙂 Például, ha azt érzed, pattanásig feszültek az idegeid, nálunk levezetheted feszültségedet, egy ‘igazi fegyveres, de persze tisztességes küzdelemmel.’ És utána, amikor már elmúlt a feszültség a világ összes gondjával-bajával együtt és kellemesen elfáradtál párbaj ‘ellenfeleiddel’, akik időközben a barátaid lesznek, elköltesz egy levezető beszélgetést a klubban, ahol minden hónapban kétszer rendezünk háziversenyt vacsorával egybekötve.

EN GARDE!

Keress minket telefonon vagy e-mailben.