City Kupa

A City Kupa tőrverseny havonta egy pénteken van vívótermünkben azzal a céllal, hogy együtt vívhassanak egymással és készülhessenek a versenyekre a különböző korosztályú gyerekek. Ez persze félhivatalos verseny, aminek nem szakmaiságban mérhető a jelentősége, inkább abban, hogy “görcs” nélkül találkozhatnak a vívók.

Olyan, mint  a zenészeknél az “örömzenélés”. Egyfajta kedvcsinálás, hogy a tehetségesebb gyerekek, akik kicsit később kezdték a vívást, ne legyenek “pályaelhagyók”.

A City Kupa 12 hónapon át tart, a sorozat befejezésekor az egész éves eredmények alapján kupával és értékes nyereményekkel ajándékozzuk meg a győztest minden korosztályban. A serdülő és kadet korosztály sportpszichológia magánórát kap Simóka Nóránál.

Kezdési időpontok:
14:30 – CSIBE (2010 és fiatalabbak) – TÖRPICI (2009) FIÚ-LÁNY
16:00 – BAMBI (2008) – GYERMEK (2007) – ÚJONC (2006) – SERDÜLŐ (2005) LEÁNY
17:30 – BAMBI (2008) – GYERMEK (2007) – ÚJONC (2006) – SERDÜLŐ (2005) FIÚ
19:00 – KADET (2003-2004) – JUNIOR (2000-2002) – FELNŐTT (1999-100 éves korig) FÉRFI – NŐ

Kapunyitás: 13.30-kor

Melegíteni  tudnak a csibék és a törpicik, a többieknek folyamatosan próbálunk helyet szorítani. Kérjük, próbáljatok melegítőben jönni, mert kicsik az öltözők. Aki tud, kérjük, hozzon magával olyan fiatalokat, akik önkéntesen, fizetség nélkül zsűriznének gyakorlásképpen a versenyen.

Lebonyolítás:
A csoportokat létszámtól függően alakítjuk ki, de az eredmény (az első három) korosztályokra és nemekre van bontva, éremdíjazással. Az eredményt azonnal kihirdetjük a verseny vége után. Körvívás van, mindenki magának számol és bemondja az eredményeket. Tábla nincs. Szintén a létszámtól függ, hogy hány tusra kell vívni, ez lehet háromtól tíz tusig. A csibe, törpici és gyermek versenyeket közösen levezetjük. A szülők nem jöhetnek be a pástokra, mert túl közel vannak egymáshoz, és balesetveszélyes, de a versenyek így is jól követhetőek.

Nevezési díj:
2000.- Ft, amit a havi és az éves díjazásra fordítunk. Ezt a helyszínen kell fizetni.

Tagsági könyv nem kell. Harapnivalóról gondoskodunk 🙂

Helyszín: 

Belvárosi Vívó Sportegyesület vívóterme: Budapest 1088, Krúdy u. 3.

Parkolás az utcán (fizetős), illetve a Pollack mélygarázsban lehetséges a Nemzeti Múzeum háta mögött.

Megközelítés: 

Kálvin tértől: Reviczky utca-Mikszáth Kálmán tér és ott is vagyunk. Baross utcából: Szentkirályi utca- Mikszáth Kálmán tér

József körútról: Harminckettesek tere 4-6 villamosmegálló – Krúdy utca- Lőrinc Pap tér

A vívóterem a sétálóutca kellős közepén található, nagy kirakati helyiség, csengő van.

Kérdés esetén keressetek nyugodtan:
cityfencingclub@gmail.com

Gáborján Rita, Selmeczi Tibor
Belvárosi Vívó Sportegyesület